Tisztelt Kalász Sulis Szülők és Diákjaink!

A tanév befejezésével kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adom.

A 2019/2020-as tanévben az oktatás-nevelés digitális munkarendben zárul, 2020. június 15-én!

2020. június 2-tól

1.      A szülő igénye és kezdeményezése alapján az iskola gyermekfelügyeletet biztosít.

A gyermekfelügyelet során a gyermekek nem osztályokba, évfolyamokba, hanem kiscsoportokba szerveződnek. A gyermekfelügyelet felügyeletet jelent, tehát ezalatt a tanulók számára tanórákat nem tartanak.

Ha a tanuló a felügyelet alatt szeretne bekapcsolódni az aznapi tanulmányi munkába, ezt lehetőségeink szerint támogatjuk. Otthonról hozott digitális eszköz használata is engedélyezett erre az esetre.

Ügyelet kérhető az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailen keresztül az ügyelet hetét megelőző szerdáig. A levélben szerepeljenek a következők:

·         gyermek neve, osztálya,

·         ügyeleti napok,

·         étkezés kérése (háromszori étkezés vagy ebéd).

Aki az előzetes, Krétán keresztüli igényfelmérés kapcsán már jelezte ügyeleti igényét, és azóta e tekintetben nem történt változás, nem szükséges ezt újra jelezni.

Az iskola ügyeletet biztosít:

június 2-től június 26-ig és augusztus 24-től augusztus 31-ig.

Fontos, hogy csak egészséges gyermeket küldjenek be a szülők.

A nyári szünidő további időszakának jelentős részében, az önkormányzat napközis tábort szervez a korábbi évekhez hasonlóan. Erre a későbbiekben lehet jelentkezni.

 

2.      A pedagógus kezdeményezésére, a szülővel történt egyeztetetés és az ő beleegyezése után egyénileg vagy kis csoportban a tanuló és a pedagógus személyes találkozásával felzárkóztató, korrepetáló, tananyag-ismétlő tevékenység folyhat a tanuló eredményes tanévzárásának érdekében.

 

A 2020/21-es tanév elején, a normál munkarendben diákjainkkal pótolni, pótoltatni fogjuk azon anyagrészeket, melyek elsajátítása a digitális tanrendben nehézségekbe ütközött.

 

Ballagás, évzáró, bizonyítványosztás

 

Ezeket a hagyományostól eltérően fogjuk megszervezni.

Ballagás: június 13-án lesz, a három osztálynak külön-külön időpontban, csak a ballagó diákjaink és szüleik, valamint ballagtató diákjaink részvételével.

Évzáró: hagyományos tanévzáró ünnepség nem lesz.

Bizonyítványosztás: A bizonyítvány a Kréta ellenőrzőben június 16-án láthatóvá válik. Az osztályfőnökök külön időpontban szervezik meg a bizonyítványosztást, melyről értesítik osztályaikat. A bizonyítvány átvétele ebben a tanévben nem kötelező.

Tankönyvek beadása: Aki átveszi a bizonyítványát, ebben az időpontban hozza be a tartós tankönyveket, és adja le az osztályfőnökének. Aki nem kíván részt venni a bizonyítványosztáson, a tankönyveket szeptemberben kell, hogy beadja. (A beadandó tankönyvek listáját az osztályfőnök küldi.)

 

Kréta használat

Hangsúlyozzuk, hogy az elsődleges kommunikációs csatorna a Kréta ellenőrző, melyet a szülők csak akkor tudnak teljes mértékben használni, ha gondviselői hozzáférésük van (pl. kérdőívek kitöltésére csak így van lehetőség). A Kréta telefonos applikációja sajnos nem alkalmas kérdőívezésre, ez a felület csak pc-n vagy notebookon érhető el.

Ha gondviselői hozzáférésük még nincs, írjanak levelet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, melyben leírják gyermekük nevét, osztályát, és azt, hogy gondviselői hozzáférést kérnek.

 

2020.05.29-e a tanévünk rendje szerint tanítás nélküli munkanap, jó pihenést kívánunk diákjainknak a hosszú hétvégére.

 

Jó egészséget, további kitartást kívánok a Kalász Suli teljes közösségének!

Végh Attila

Intézményvezető